Újdonság a SEAT-ról
2020.11.20.

A SEAT célja, hogy hozzájáruljon a károsanyag kibocsátás nélkül működő városok létrejöttéhez

· A SEAT részt vett a Smart City Live 2020 eseményén, amely a városi mobilitás jövőjét és trendjeit felvonultató éves találkozó· A SEAT mikromobilitás meg sem állt Görögországig, köszönhetően a Volkswagen Csoport projektjének, amely Astypalaia görög szigetén a mobilitás átalakítását tűzte ki célul· Három hónapja Barcelonában mutatkozott be a SEAT MÓ motormegosztó szolgáltatása, amelynek alkalmazását több, mint 30 000 alkalommal töltötték le
Lucas Casasnovas, a SEAT MÓ igazgatója

A SEAT ismét visszatér a Smart City Expo évente megrendezett eseményére, ahol a városokat érintő jövőbeni mobilitási trendeket mutatják be, ebben az évben kizárólag digitális formában. Lucas Casasnovas, a SEAT MÓ igazgatója, a mikromobilitási stratégia és városi mobilitási szolgáltatások elkötelezett fejlesztőjeként vett részt a rendezvényen.

Beszédében Casasnovas kiemelte, hogy „a SEAT alapvető jogként tekint a mobilitásra és ebből a meggyőződésből született a SEAT MÓ is. A lakosok viselkedésének és szokásainak vizsgálata és megértése alapvetően szükséges ahhoz, hogy az igényeiknek megfelelő megoldásokat kínáljunk.”

A SEAT MÓ által bemutatott legújabb megoldás a Barcelonában alkalmazott motormegosztó szolgáltatás, amelyet jelenleg több, mint 30 000 alkalommal töltöttek le. „Egy városlakó évente átlagosan öt napot tölt dugóban és parkolóhely keresésével. Barcelona városában van a legtöbb motorkerékpár egész Európában és mi ebben láttuk meg a lehetőséget, hogy kifejlesszük motormegosztó projektünket, amely lehetővé teszi az embereknek, hogy gyorsabban, zaj és károsanyag kibocsátás nélkül utazzanak.” – tette hozzá a SEAT MÓ igazgatója.

Fenntartható mobilitás igény szerint

Beszédében Casasnovas szintén kiemelte, hogy nem csupán a járművekről kell beszéljünk, de a különböző platformokról és fogyasztói szokásokról is. Hangsúlyozta, hogy „egy sokkal rugalmasabb modell irányába haladunk, mint amilyen például a használat szerinti díjszabás. Éppen ezért mi a modelljeinket igény szerinti mobilitás keretében kínáljuk, így a felhasználók választhatják ki a szükségletüknek leginkább megfelelő lehetőséget: perc alapon fizetnek vagy heti, havi előfizetést választanak.”

A nagyobb városközpontok alkalmazkodnak a hatékonyabb és fenntarthatóbb mobilitás elérése érdekében. A közlekedési torlódások, a parkolóhelyek hiánya vagy az alacsony kibocsátású övezetek térhódítása számos európai városban jelent megkerülhetetlen kihívást adminisztrációs szempontból vagy a hatóságok, városlakók és autógyártók számára. Ez néhány azon kihívások közül, amelyek a mobilitás területén alapvető átalakításokat igényelnek és amelyet a koronavírus fertőzés megjelenése tovább gyorsított.

Intelligens, fenntartható sziget

Ennek az átalakítási folyamatnak az aktív részeseként a SEAT egy olyan, a görög kormány és a Volkswagen Csoport által vezetett projektben vesz részt, amely a görög sziget, Astypalaia mobilitását egy fenntartható, elektromos irányba mozdítja. A projekt keretében a SEAT tisztán elektromos rollerét kínálja, ezzel is népszerűsítve a tisztán elektromos mikromobilitási megoldásokat a szigeten.

Lucas Casasnovas hangsúlyozta, hogy a jövőben olyan városokat lát, amelyek „fenntarthatóbbak, hatékonyabbak, csendesebbek és ahol a multimodális mobilitás – amelyben helyet kapnak a különböző, mind magán, mind közösségi megoldások és termékek – létezik. Reméljük, hogy ez a görögországi projekt segít abban, hogy más városokban is hasonló programokat indíthassunk el. Ez az álmunk: hogy aktív részesei legyünk a nulla károsanyag kibocsátással működő, szén-dioxidtól mentesített városok és szigetek kialakításának.”

A 2021-ben megvalósuló projekt része a jelenlegi közösségi és magánközlekedés elektromos járművekkel való helyettesítése illetve a megfelelő infrastruktúra kiépítése ahhoz, hogy az elektromos mobilitás – megújuló energiával – valósággá válhasson a szigeten.

Smart City Expo: a SEAT évente megrendezett városi mobilitási eseménye

A 2018-as Smart City Expo rendezvényen mutatta be a SEAT történetének első olyan járművét, amely nem autó, hanem egy tisztán elektromos roller volt. A vállalat azóta is mindig részt vett a városi mobilitási trendekkel foglalkozó éves találkozón. A tavalyi évben a spanyol márka itt mutatta be első elektromos motorkerékpár tanulmányát illetve bejelentette egy olyan szervezeti egység létrehozását, amely termék és szolgáltatás szinten is kifejezetten a mikromobilitási stratégia kifejlesztését támogatja. Ilyen többek között a SEAT:CODE központtal közösen fejlesztett technológiai platform is.

A SEAT MÓ Barcelonában két elektromos rollerral, a SEAT MÓ eKickscooter 25 és 65 modellekkel illetve a SEAT MÓ eScooter 125 modellel és motorkerékpár megosztó szolgáltatással van jelen.